Carla Galli

Fókuszban a személyiség

A szavak ereje

2019. június 13. 19:54 - Carla G.

A szó a legütősebb kábítószer, amit az emberiség valaha is használt. 

Rudyard Kipling 

Ő már 150 évvel ezelőtt tudta, hogy a szavak milyen erős tudatalatti érzéseket keltenek, melyek azután meghatározzák agyunk, idegrendszerünk kémiáját és persze létezésünk, szervezetünk általános állapotát is. 

happy_copy.jpg

Elménk folyamatosan energiát termel, amely mély meggyőződéseinket és a leggyakoribb gondolatainkat tükröző jeleket küldi ki. Minden, amit mondunk, teszünk és gondolunk, azonnali energetikai következményekkel jár, bár egy kis időbe telhet, amíg mindez a fizikai síkon is megjelenik. Az ismétlődő gondolatok – akár jók, akár rosszak – idézik elő a legkomolyabb következményeket az életünkben. Tudatalattink arra képes, hogy több mint 400 milliárd bit információt dolgozzon fel másodpercenként, és programozza az életünket örömökre vagy depresszióra, sikerekre vagy bukásra. Minden szónak megvan a maga egyedi energia-lenyomata, olyanok ezek, mint egy-egy aláírás.

A gondolat ereje kétszeresen hat, mert ez a mentális és egyszersmind az emocionális energia forrása is. A negatív önmonológ olyan nehéz érzelmeket hoz létre, mint a lehangoltság és a félelem, amelyek veszélyt jelentenek saját személyes energiamezőnkre. Ha a boldogság rezgését szeretnénk létrehozni, muszáj elengednünk ezeket a gondolkodásbeli zsákutcákat.

pexels-photo-1927571.jpeg

Sokan vészelik át úgy a napjaikat, sőt, akár az egész életüket is, hogy egyszerűen csak reagálnak a dolgokra anélkül, hogy a saját gondolataikkal vagy azok esetleges hatásaival egyáltalán tisztában lennének. Ahhoz azonban, hogy változtass az energiádon és a tudatosságodon, ismerned kell a negatív gondolkodásra utaló jeleket.

A legjobban az érzelmeid árulkodnak. Ha kényelmetlenül érzed magad, szinte kivétel nélkül egy negatív gondolat bujkál a háttérben. Amikor tehát azon kapod magad, hogy félsz, lehangolt vagy, bűntudatod van, zavarban vagy, esetleg csak ideges vagy, kérdezd meg magadtól, hogy mire is gondolsz éppen. Nézz mélyen magadba, hogy megtaláld azt a negatív következtetést, amely ennyire felkavart. Képes vagy megváltoztatni az energiádat azzal, hogy elengeded a régi gondolkodási sémáidat, de ehhez szükséged van némi információra.

A leggyakoribb negatív gondolkodásminta az ítélkezés és a szorongás. Fontos ismerned őket, mert ha nem tudod azonosítani negatív energiád forrását, nem is fogsz tudni változtatni rajta. Meg kell találnod, és el kell engedned a legnagyobb gyötrelmeket okozó mérgező meggyőződéseidet. Ha ugyanis a fő gondolataid negatívak, muszáj elengedned őket, különben az életed sohasem fog pozitív irányt venni. Az ítélkezés három fő megjelenési formája – saját magad, a többiek vagy a tapasztalatok megítélése – egyaránt megmérgezi az általad sugárzott energiát. A kitartó önkritika az alacsony önbecsülés jelét közvetíti egy olyan frekvencián, amely garantáltan a külvilág elutasítását hozza el neked. A helyes cselekedet törvénye világosan kimondja azt is, hogy a mások feletti ítélkezés a saját fejedre száll vissza: olyan ellenséges energiát küld ki a világba, amely akadályokat gördít eléd, miközben a sikeres kapcsolódási pontokat keresed. Amikor pedig az élettapasztalataid felett mondasz ítéletet, egy idő után egyre kevesebb élvezetet lelsz majd személyes kedvteléseidben, míg aztán már semmi nem tűnik elég jónak vagy különlegesnek ahhoz, hogy boldoggá tegyen. Ez az elégedetlenség mély kútjába taszít, amely minden örömteli energiát megfojt, amelyet sugároznál, és minden örömforrásnak ellenáll, amelyet bevonzhatnál.

Szólj hozzá!
Címkék: life

A bejegyzés trackback címe:

https://carla-galli.blog.hu/api/trackback/id/tr8614581566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása