“Nem látom a változást, várom a csodát” –halljuk nagyon sokszor. Csoda nincs, arra lehet várni örökké. A várakozás pedig drága, nagyon drága! Amikor az ember úgy érzi, hogy nincs történés, akkor ott valami nincs rendben. A változásoknál sokszor a megszokott dolgok újraértelmezése a legnagyobb kihívás. A hitet, illetve az eddig kialakult és beidegződött hitrendszerünket kell megváltoztatni. Örök igazság: úgy teszek, ahogy hiszek. Hiszen ha nem hinném, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom, akkor ezeket a sorokat sem olvasnám épp most.

A gyermekeinkkel kis korban ismertetjük meg a hitet, a meggyőződést. Ők nem ösztönből cselekednek, hanem megtanulják. Mi is a szüleinktől, közvetlen környezetünktől tanultuk, és a mai napig hordozzuk magunkban. A világ állandóan változik, és ha mi nem tesszük ugyanezt, akkor szinte észrevétlenül megrekedünk a múltban. Nekünk is változni, alkalmazkodni kell, észre kell venni a fejlődést, a haladást, az újat. Mi, emberek félünk a változástól, pedig ez az egyetlen, amivel megőrizhetjük az állandóságot. Amikor nem akarjuk látni a változást, az legtöbbször azért van, mert attól félünk, hogy megöregszünk. Gyakorlatilag meg akarjuk állítani az időt. De tudjuk, hogy ez lehetetlen!

Az emberek félnek az öregedéstől. Sokan kialakítanak maguknak egy komfortzónát, amiben élnek, és aztán ott ragadnak gyermeki gondolkodással. Biztosan látott már mindenki idős asszonyt, aki gyerekfrizurát vagy korának nem megfelelő ruhát viselt. Egyszerűen szólva nem képes a változásra.

És itt jön képbe egy új szenvedély: sokan azért gyűjtenek folyamatosan maguk köré tárgyakat, mert ezzel, úgy érzik, a múltban maradnak. A kisebb-nagyobb dolgok visszarepítik őket az időben. Ez nem más, mint egyfajta elengedéstől való félelem. Nem merik elereszteni az időt, a múltat. Helytelenül struccpolitikát folytatnak. Pedig változás így is, úgy is van, amit a környezetük is lát, csak ők nem képesek, nem akarják észrevenni.

Fontos tanács: merj bátran a változások felé nyitni! Új csodákat fogsz megélni. Csoda = változás. Ha már szembe mersz nézni a dolgokkal, az azt jelenti, hogy érett vagy a változásra. Ha még megerősítésre vársz másoktól, az sem baj, jó úton haladsz!

Mit kell tenned? Nézz szembe félelmeiddel, traumatikus emlékeiddel, figyeld és éld át újra a bensődben kifejtett hatását, kérj bocsánatot az „ellened vétkezőktől”, és így kifésülöd a tudatalattidból a problémát. A hatalmasra duzzasztott belső akadályokon, az önkorlátozó hiedelmeken és az egódon történő túllépés felébreszti álmából az elméd, és ezáltal megtapasztalhatod azt a mögöttes dimenziót, melyet a lelki béke, az öröm és szeretet jellemez. Kész receptek nincsenek. Az úton mindenkinek magának kell végigmennie. Az élet úgyis feladja a szükséges leckéket újra és újra. Szeretnél megismerni másokat? Akkor először saját magadban kell elmélyülni! Találd meg, hogy mire van szükséged. Mi az, amiről lemondtál életed során, mert mindig volt fontosabb dolog. Mi az, ami örömet okoz, ami által azt érzed, hogy "csináltál" valamit, a szó szoros értelmében.

Legtöbbünk életéből a teremtő alkotás hiányzik, hiszen szinte mindent készen megkapunk, a kétkezi kreatív munka, a dolgok létrehozása, az alkotás felemelő, ősi ereje valahogy eltűnt az életünkből. Ha az újratervezés jegyében előásod magadból a teremtő ént, új utak  és új energiamezők nyílnak meg előtted.

Carla Galli