A társfüggőségnek mély gyökerei vannak, és elsősorban a családból fakadnak. Ezek az úgynevezett családi modellek, amelyeket mindannyian magunkban hordozunk. Sokszor különböző fájdalmakon alapulnak, s igyekszünk bebizonyítani szüleinknek, hogy mi jobban tudjuk csinálni, mint ők. Ezért ragaszkodunk a társunkhoz mindenáron, hogy megmutassuk, mi képesek vagyunk megtartani a rosszat is, ha már a szüleink elváltak, és nekik nem sikerült.
Ha a szüleinknek harmonikus volt a kapcsolata, akkor mi mindenáron szeretnénk egy hasonló kapcsolatot megtartani, hasonló látszatot kelteni, hogy megfelelhessünk a szüleinknek. Ha a családban a szülő és a gyerek között konfliktus van, méghozzá az anyával, az nyomot hagy a párkapcsolaton. Ha az apával van konfliktus, az inkább a főnökünkkel való viszonyulásunkban, a munkahelyen mutatkozik meg, és függőség alakulhat ki.
A „se veled, se nélküled kapcsolatban” nagy szerepet játszik a magánytól való félelem. Ilyen helyzetekben olyan erős a félelem, hogy sokan inkább elviselik a durva helyzeteket a kapcsolatban, mint hogy egyedül, szabadon éljék az életüket.Ez abban az esetben van, ha egy személy nem képes megtalálni saját magát, illetve a kapcsolatot önmagával.
A félelem a magánytól annak a tudásnak a hiánya, hogy csakis én tudok az igazi társa lenni önmagamnak. Hisz azok a párok, akik kreatívak, nem tudnak függni egymástól, mert ők csak önmaguktól függenek.
Amikor a párkapcsolatban valamelyik fél a kreativitás hiányában szenved, nem képes önállóan teremteni, abban az esetben mindenáron kapaszkodik a társába, aki éli az életét. Miközben arról panaszkodik, hogy ő az áldozat.
Valójában ki is az áldozat ebben a társulásban? Mindketten. Az egyik azért, mert meg van „fojtva”, a másik azért, mert nem képes nélküle békét találni.
Önértékelési problémáink is nagyon gyakran a mélyből, családi gyökereinkből fakadnak, és rávilágítanak a családból hozott modellek, illetve a családi viszonyok összefüggéseire. Arra, hogyan vállaljuk át tudat alatt, bizonyos szeretettörvények alapján a szülők nehéz sorsát. Röviden: ha a szülő önértékelési hiányban szenved, a gyerek „szolidaritást” vállal a szülővel, s lemásolja a mintát. Mindezt szeretetből teszi.
A családi rendszerek törvényeinek ismerete, az önismeret, a kreativitás fejlesztése abban is segít, hogy végre elkezdhetjük a saját, teljes életünket élni.
Carla Galli